Egyetlen kis szabály, ami két oldalon fér el a kis szabálykönyvünkben. Mégis ha szóba kerül, órákon át tudunk róla beszélgetni, vitatkozni. Az alapos megfigyelőkkel mélyen a részletekig menően, másokkal általában csak az alapkonfliktus a téma, hogy mi szükség van az egészre. A mostani bejegyzésem célja amellett, hogy az ilyen beszélgetéseket előkészítse, vitaindítóként is szolgálhat az érdekeltek részére.
Akik távolról szemlélik a 42. szabály bíráskodását, azok mindenekfelett a versenybírók kitüntetett fontosságának érzékeltetését látják benne. Állandóan cikáznak a versenypályán, drága a nemzetközi bírók utaztatása és sorolhatnám… Valóban, ez egy olyan szabály, amit kívülről sokkal könnyebb szemmel tartani, mint a versenyzőkre bízni az érvényre juttatását. Ezért született a P függelék szerinti sárga lobogós büntetési rendszere. Abban mélységesen egyetértek, hogy ez a bíráskodás egyik legvitatottabb eljárása, mert kevés a motoros minden hajó megfigyelésére és időnként a szubjektív megítélés is része egy döntésnek. “Judges are horrible… but not having them is worse” – szoktuk tréfásan magyarázni szerepünket egy ilyen eseményen, amikor meg kell győzni a versenyzőket a vízi jelenlét szükségességéről. Azaz valószínűleg addig tart csak bizonyos résztvevők elégedetlensége, amíg részt nem vesznek vízi bíráskodás nélküli versenyen.
Laser 4.7 VB és EB 2013
Fotó: Farkas Ágnes

Amikor belecsöppentem ebbe a világba, nekem is főként annyit jelentett ez, hogy megfújja a versenybíró a sípját, és már forognak is a hajók körülötte. Utólag vicces így látni magam… Aztán gyorsan rá kellett jönnöm, hogy ennél ez sokkal nehezebb, sokkal árnyaltabb pálya. Úgy, ahogy nincs két egyforma körülmények között zajló futam, nincs két egyforma hajóvezetési stílus, taktikai húzás, ezért adott sztenderdeket kellett felállítani, amelyek szerint besorolhatók az egyes tevékenységek a megengedett és a tiltott kategóriákba. A szabványosítási folyamatban nagyon sokat haladt előre a Nemzetközi Vitorlás Szövetség, amikor először 2005-ben publikálta a 42. szabály hivatalos értelmezéseit, majd 2010-től már hajóosztály-specifikus útmutatók is elérhetők lettek.

A szabály létjogosultságát bírálók fő érve lehet az is, hogy a versenyzők mozgásának limitálása a sport látványosságát és média felé történő eladhatóságát veszélyezteti. Szerintük korlátlanul engedni kellene, hogy a nyers erőt és a szelet kihasználva a versenyzők a lehető legjobban hajtsák meg hajóikat, elvégre a pumpálásnak is technikája van, ezt is meg kell tanulni. Hogy ennek a kompromisszumnak eleget tegyenek az osztályok és az ISAF, például Finnben és 470-ben adott szélerő felett feloldják a korlátozások jelentős részét.

Laser 4.7 VB és EB 2013
Fotó: Farkas Ágnes
Ezzel persze sokan még mindig nem elégedettek, és azért küzdenek, hogy a szörfhöz hasonlóan lényegében a teljes szabályt elfelejtsük. A legtöbb kritika a Laser hajóosztályokat éri, mivel itt soha, semmilyen engedmény nem adható a 42. szabályban. Az osztályszövetség egyszerű indokkal védi az irányelveit: a Laser hajóosztályok hosszú éveken keresztül biztosítanak versenyzési lehetőséget a sportolóknak, kezdve az igazán fiataloktól egészen az érett, olimpiai versenyzőkön át a népes világbajnokságokat futó masterekig. A fejlődő szervezet számára egészségi kockázatot jelent az, ha a pumpálás korlátlan engedélyezésével (free pumping) megváltozik a versenyzés módja, és a taktika felett jelentősen dominál az erőnlét. Érdekes belegondolni, milyen fizikai felkészültség szükséges például ahhoz, hogy 18 csomós szélben egy 12 percen keresztül tartó hátszél során valaki képes legyen percenként 40-60-szor egy száron behúzni a Finn vitorlát… 470-es hajóosztályban arra is volt már példa, hogy pumpálásra alkalmas körülmények között eredetileg testépítők diadalmaskodtak a klasszikus értelemben vett vitorlázók felett egy világversenyen.
Melges EB előverseny 2013
Fotó: Cserta Gábor

Fussunk azért még egy kört a Laser körül, hiszen az olimpikonok már felnőttek, ők már nem nőnek olyan hirtelen nagyot, mint a tizenéves fiatalok, elvileg bírják a terhelést. Miért kell nekik mégis továbbra is megfelelni a szabálynak? Egyszerű a megfontolás: a laseres növendékek, mint más fiatalok is, elsősorban az idősebbektől lesik el a technikát, taktikát. Ha az olimpikonoknak, mint példaképeknek szabadna korlátlanul pumpálni, ez a stílus öröklődne a Laser 4.7-ig, ami végtelen anomáliát okozna a versenyeken. Tovább erősítve a Laser filozófiáját, emlékezzünk meg arról a tényről is, hogy azok a versenyzők építettek igazán nagy sportkarriert (ha például az Amerika Kupájára gondolunk), akik ebben az egyszemélyes hajóban tanulták a vitorlás versenyzés alapjait, így például Ben Ainslie és Tom Slingsby. Ők is jól éltek a szabályban leírt kivételek által nyújtott lehetőségekkel, amelyek elegendők ahhoz, hogy a szükséges ráadás mozdulatokkal siklásba hozzák hajójukat.

Zárásképp fontos megemlékezni arról, hogy furcsa pletykák terjednek a nemzetközi szövetség felől, ahol állítólag jelentősen megerősödött a 42. szabály kiiktatását támogatók tábora. Ám ha lesz is reform, a nem hivatalos információk szerint a Laser például az osztályszabályaiban fogja a későbbiekben a meghajtást szabályozni.