Az elmúlt hétvégén volt szerencsém részt venni a Micro Magic hajóosztály Magyar Bajnokságán. A legkisebbek számára ez már a negyedik év volt, hogy bajnokságot rendeztek, helyszínként pedig az idén már – ifjúsági versenyeik nyomán – többször kitűnően bemutatkozó Csopaki Vitorlás Iskolát választották.

Hozzávetőlegesen két héttel az esemény előtt érkezett a lehetőség, hogy lenne-e kedvem bíráskodni a versenyen. Mivel belefért a naptáramba, gondoltam, miért ne próbálnám ki… Tusnai Verát hívták még segíteni, akivel közösen autóztunk Csopakra pénteken délután. Az úton terveztem bepótolni a felkészülési lemaradásomat, amit az iskolai teendők elburjánzása okozott, tehát elolvastam az E függeléket. A helyszínre érve jött aztán a meglepetés: némileg másképp értelmezzük a hagyományos versenyeken és a modellvitorlázásban a versenybíró szerepét. Itt azt jelenti, hogy a versenyrendezés is a feladatok közé tartozik. Ekkor kezdtem el hosszasan tanulmányozni az elérhető szakirodalmat, ami – fiatal hajóosztály lévén – meglehetősen kurta és esetenként keveredik benne a terminológia.

Már megy a futam
Még pénteken este megértettem a HMS versenyrendszert, amely szerint két csoportra oszlik a 30 résztvevő. Az első futamban a besorolás a ranglista akkori állása szerint történt, hogy garantáljuk az egyenlő erőviszonyokat. Ebben a futamban a csoportonkénti első 6 helyezett jutott az A csoportba, a többiek a B-be kerültek. Innentől minden futamban a B csoport menetével kezdtünk, ahonnan a legjobban teljesítő négy versenyző feljutott az A csoport menetébe. Az A csoport menetét követően a pontozás úgy történt, hogy az A csoport alá kellett helyezni a B csoportot, és folytonosan, a legkisebb pontrendszer szerint kerültek kiosztásra a pontok. Az újabb futamra az A csoportban a legjobb 13 versenyző maradt, ezáltal néhányan lecsúsztak a B-be, ahonnan a következő futam első menete jelentette az újabb esély az előrelépésre. Nem egyszerű, de ahogy beindult, már egész gördülékeny volt.
Helyezkedés a rajtnál, háttérben az irányítóterület
A futamok során azonnali ítélkezéssel kellett bíráskodni. Itt már azonban több homályos pontot találtam, köszönhetően a még kiforratlan szabályoknak. Az E függelék ugyanis nem rendelkezik ezekről az eljárásokról, hanem egy hagyományos óvási procedúrát ír le, természetesen rövidített időtartamokkal és határidőkkel. Egyéb információ híján végül a nagyoknál megszokott elveket követtük: a bírók csak akkor jeleztek maguktól büntetést, ha az a pálya helytelen teljesítésére vonatkozott vagy az eset nyilvánvalóan sportszerűtlen volt. Minden más esetben a versenyzőknek egymást kellett szóban óvni az E függelékben meghatározott minta szerint. Ez követi az Alapelvben is leírtakat, ami kiemeli szeretett sportunkat például a labdajátékok közül. Ha valaki hibázik, vállaljon önként büntetést, pláne hogy csak egy fordulót kellett tenni. Maga verseny tehát a versenyzők játéka maradt, mi pedig igyekeztünk segíteni, ha igényelték. (Nem véletlen hívják egyébként az angolok másképp a focibírót és a vitorlás bírót: az előbbi a referee, utóbbi a judge. Ha vitorlás döntőbíróról beszélünk, akkor az umpire szó a helyénvaló.)A versenypálya egy kétkörös up-and-down pálya volt, középen a rajt- és célvonallal, felül terelőbójával, alul kapuval. A futamok kétperces rajteljárással indultak, az időt a magnó számolta hangosan. Minden jelzés szóbeli, tehát lobogókra nincs szükség. A korai rajtosokat rajtszám szerint kell visszahívni, hogy javítsanak.
Kellően nehéz volt ez így is… A hajók – különösen rajtnál és az első bójavételnél – gyakran annyira összetömörültek, hogy képtelenség volt kiigazodni a sok apró, gyorsan manőverező vitorla között. A partról pedig nagyon távolinak, szokatlanul kívülállónak éreztem magam a versenytől, komoly kihívást jelentett a menetirányokat, távolságokat, mélységeket érezni. Ez persze a versenyzőknek is hasonló volt: akadt olyan eset, hogy valaki több percen keresztül ostromolta az első bóját, mire el tudta hagyni. Különlegesség volt egyébként az is, hogy a szörfversenyekhez hasonlóan megengedett volt a pályajelek érintése. Mondanom se kell, leírva még ezt sem találtam meg, de keresem :).
Még szél nélkül
Az időjárás is kellően próbára tett minket: többször kellett módosítani a pályán, esetenként hosszabb szünetet tartottunk, amíg kellő erősségű szél kezdett fújni. Végül a két nap alatt nyolc futamot bonyolítottunk le. A két csoport futamai között éles kontrasztot mutatott a technikai és elméleti felkészültség. Több jól ismert vitorlázó is hódol a modellvitorlázásnak, ők jellemzően az A csoportban vetélkedtek. Mellettük azonban olyan résztvevőket is láttunk, akik a hagyományos vitorlássportnak ugyan nem résztvevői, de a modellversenyeken könnyedén lepipálják a nagy testvéreket. A B csoport mezőnye általában jobban széthúzódott, kevesebb “test-test” elleni küzdelmet figyelhettünk meg, ám közülük is felkerültek az időről-időre megvillanó versenyzők az A csoportba. Szabályismeretből jól vizsgázott a csapat, különösen az útjoghelyzeteket nagyon jól érezték még akkor is, ha egy-egy hibát követően “elfelejtettek” büntetést vállalni.
Gyenge szélben zajlott a bajnokság
További képeket itt találtok… A most következő hétvégén még találkozunk a vízen: a szövetség két pályán rendezi a Balatoni Évadzáró versenyt, ahol a nagyok pályáján fogok feltűnni. Szép, napos időt jósolnak, remélhetőleg egy kevés szél is akad majd… 🙂 Gyertek!Összességében érdekes tapasztalat volt a hétvége. Egyfelől izgatott voltam az új versenyforma miatt, másfelől bizonytalannak és határozatlannak éreztem magam. Jó látni, hogy a modellvitorlázók is hajóosztályokban tömörülnek, ezek nemrég szervezetekké alakultak hazai viszonylatban is. Emellett viszont komoly munkát kellene fektetni a megfelelő keret megteremtésére, elsősorban a szokásjog írásba foglalására gondolok. Akkor tud a versenybíró az elvárásoknak megfelelően dolgozni, ha minden döntését meg tudja indokolni. Elfogadható magyarázatot pedig csak a mindenki számára elérhető játékszabályok alapján lehet adni.