A múlt héten Athénban, az ötkarikás játékok bölcsőjében jártam: a Finn osztály, a férfi egyszemélyes nehézsúlyú olimpiai versenyszám Európa-bajnokságán a nemzetközi versenybíróság alelnökeként tevékenykedtem. Az idei verseny azonban lényegesen többről szólt, mint egy szokásos kontinensviadal. A tokiói játékok kvalifikációs folyamatának második lépéseként újabb négy indulási jog talált gazdára, amiért 21 ország küzdött a vízen és a parton. A feszültséggel teli versenyhét igazán érzelmesen zárult – a folytatásban ezt mutatom be nektek versenybírói szemmel.

Majdnem 90 Finn a rajtvonalon!
Fotó: Robert Deaves

Görögország az utolsó pillanatban ugrott be helyettes szervezőként, miután az eredetileg tervezett szicíliai helyszínt a viharos időjárás elpusztította, így a januári EUROSAF szakember-csereprogram találkozó után idén már másodjára utazhattam ide. A próbafutam előtti napon, a felszerelés-ellenőrzés második napján érkeztem. Az előkészületek már jóval korábban megkezdődtek, de a helyszínen még több fontos döntést meg kellett hoznunk. Az első két nap így tele volt megbeszélésekkel a versenyutasításról és a versenybírói folyamatokról, eljárásokról. A versenybíróság alelnökeként ugyanazok a feladataim voltak, mint az elnökünknek, hiszen a távollétében minden információ birtokában kellett lennem ahhoz, hogy tudjam helyettesíteni.

Nem csak kávézásról szólt a hét…

A csapat munkájának szervezése kapcsán én tartottam a 42. szabály bíráskodásáról szóló bemutatót, folyamatosan gondoskodtam tárgyalások időzítéséről és a panelek összeállításáról, valamint kivettem a részemet a kollégák fejlődésének követéséből és a szervezőkkel való kapcsolattartásból. Miután 2014 óta az osztály összes világbajnokságán bíráskodtam, kétségkívül a hétfős csapatunk egyik legtöbb tapasztalattal rendelkező tagja voltam. Ez a jól hangzó szerep azonban nagy felelősséggel jár, mert az osztályban kevésbé jártas kollégák folyamatos megerősítést és támaszt vártak a tapasztaltabbaktól.

Az igazi gladiátorharc – amikor szabad a pumpálás
Fotó: Robert Deaves

Általában későn kezdődtek a versenynapok, többnyire 13:30-ra tervezték a napi első futamot. Sokszor még ekkor sem fújt a szél, de akadt olyan nap is, amikor a rendkívül párás vagy a labilis időjárás miatt egyáltalán nem alakultak ki versenyzésre alkalmas körülmények. A hét elején még örültem a kényelmes délelőtti előkészületeknek, az utolsó napokra azonban nagyon lefárasztottak a késő estébe nyúló teendők. Nagyjából a futamok fele zajlott O lobogó alatt, a másik fele pedig anélkül. Az osztály jellegzetessége, hogy a versenyrendezőség 10 csomós szélerő felett az O lobogó kitűzésével jelezheti, hogy a bőszeles szakaszokon megengedett a korlátlan pumpálás, billegtetés és lökdösés. Ebből következően az O lobogó nagyban meghatározta a saját pozicionálásunkat is. A hiányában ugyanis folyamatosan a mezőnyben tartottuk magunkat, hogy a jelenlétünkkel támogassuk a verseny sportszerűségét. Az edzői visszajelzések alapján jó munkát végeztünk, ugyanis a verseny elején beállított színvonalat az összes futamban következetesen meg tudtuk tartani.

A parton többnyire csak a hosszas megbeszéléseink foglaltak el bennünket, ahol az olimpiai kvalifikáció okozta váratlan helyzetekre próbáltunk a lehető legjobban felkészülni. Ezeknek a felkészüléseknek utólag nézve nagyjából a háromnegyede felesleges volt, de ez hibás szemlélet… Egy ilyen szintű versenyen nem megengedhető az improvizáció, a csapatnak minden helyzetben tudatosan kell megnyilvánulnia. Napokig egyetlen “valódi” tárgyalásunk sem volt. Inkább csak versenyrendezőséggel kapcsolatos orvoslati kérelmek érkeztek, amelyek egy részét a rendezőkkel való konzultáció után visszavonták, a másik részét pedig tárgyalásos úton elutasítottuk. Ezeken kívül két támogató személlyel kapcsolatos eljárást bonyolítottunk le, amelyek alapjai azok a saját megfigyeléseink voltak, amely szerint a támogató hajók túl közel tartózkodtak a versenyben lévő hajókhoz a rajteljárás során. Mindkét ilyen eset figyelmeztetéssel zárult.

Szuper együttműködésben a versenyrendezőséggel – még ha a kép nem is ezt sugallja
Fotó: Robert Deaves

Aztán elérkezett az utolsó nap. Görögország is versenyzett a négy kvóta egyikéért, az e körüli izgalmat egész héten éreztük a levegőben. Sejtettük, hogy jó eséllyel nem az éremfutam, hanem az oda nem bekerülők utolsó mezőnyfutama lesz az igazán hangsúlyos. A helyi versenyvezetőt a lehető legtöbb nyomástól szerettük volna megóvni, ezért korábban határozottan javasoltuk, hogy még a verseny legelső futama előtt hirdessék ki az utolsó nap programját, azaz hogy melyik futamot rendezik először, és hogy az elsőként rendezett futam utolsó figyelmeztető jelzését legkésőbb mikor lehet adni. Ez a várakozásunk abszolút beteljesült: az éremfutamban résztvevő nemzetek között két kvóta talált gazdára, a másik kettő sorsát az utolsó mezőnyfutam döntötte el. A verseny elején a mezőnyfutam rendezését vették a nap elejére, és 15:00 órában határozták meg az utolsó lehetséges figyelmeztető jelzés idejét. A későn kialakuló szél és egy visszahívott rajt után végül 14:57-kor adták a futam ötpercesét – tehát egyetlen esély maradt. A futam elrajtolt, mi pedig az előre gondosan kifundált pozicionálási stratégiánkat követtük. A három versenybírói hajónk a sorrendben első három aspiráns nemzet hajójára koncentrált, minden versenybíró párosnak adott volt, hogy melyik versenyző környezetét kell figyelni.

Már a vízen sejtettük, hogy az első bója körüli egyik helyzet nagy valószínűséggel óvással fog végződni. Három beadványt tárgyaltunk egyszerre, amely során tanúkat és versenybírói megfigyeléseket is meghallgattunk, valamint több különböző videofelvételt elemeztünk (mondani sem kell, hogy szint minden edzőnél folyamatosan forgott a kamera). A következtetésünk alapján végül az első bója zónájában végrehajtott túl közeli forduló miatt találtuk vétkesnek az egyik felet, aki a terelőbója után 45 másodperccel ugyan elvégzett egy kétfordulós büntetést, de az értékelésünk alapján ez nem olyan hamar történt meg, ahogy az lehetséges lett volna. Ennek eredményeképpen kizártuk a futamból, ezzel ebben a kvalifikációs szakaszban országa elesett az olimpiai indulási jogtól. Nagyon hasonló érzésem támadt, mint a 2014. évi Ifjúsági Olimpián vagy a riói paralimpián. Mindkét alkalommal egy utolsó napi tárgyaláson veszítette el egy versenyző az aranyérmét. A mostani esetben ugyan még a 2020. évi kontinentális kvalifikáció alkalmával egy európai ország kivívhatja az indulás jogát, a másik két helyzetben viszont a versenyzőknek abban a fajta versenyben egy utolsó győzelmi esélye veszett el (az Ifjúsági Olimpián csak szűk korosztály vehet részt, a vitorlázás pedig legkorábban 2028-ban lehet újra része a parajátékoknak). Az utolsó szalmaszál után azonban itt sincs tovább: a Finn nem lesz része a 2024-es játékoknak.

Intenzív párosverseny az éremfutamban

A súlyos tárgyalás előtt még megrendezték a vízen az éremfutamot. Ahogy minden versenyen, itt is napokig készültük erre a rövid, félórás futamra, ahol azonnali bíráskodással kell eldönteni az óvási helyzetek javát. Ez volt életem első olyan éremfutama, ahol a csapatnak olyannyira a tapasztalt részébe tartoztam, hogy nem csak “utasként”, hanem motorosvezetőként bíráskodhattam. A nyitósorozat eredményei alapján nyilvánvaló várakozásunk volt egy potenciális párharc, hiszen az elsőként bejutó versenyzőt csak a második tudta volna megelőzni. Az ő célja tehát csak az volt, hogy a rá veszélyt jelentő versenyző közelében érjen célba. A párosverseny eredményeképp ők lettek az éremfutam utolsó két helyezettjei, és az intenzív, egymást vadászó csatában büntetéssel záruló döntést is kellett hoznunk.

A Yacht Club of Greece vendégkönyve

A folyamatos koncentrációt és feszültséget a szervezők kitűnő vendéglátással igyekeztek oldani. A vacsoráinkat a város különböző vitorlásklubjainak vendégségében tölthettük, ahol rendszerint kiváló fogásokat kaptunk. Mindenképp külön meg kell emlékeznem az esemény gálavacsorájáról, amit a Yacht Club of Greece klubházában szerveztek. Különleges élmény volt, rendkívül hálás vagyok érte.

A következő hetekben néhány hazai versenyen fogok feltűnni, majd a legközelebbi nagy kihívás a Laser osztály világbajnoksága lesz, amely szintén kvalifikációs verseny lesz Tokióra.