Kilenc ország több mint kétszáz hajójának részvételével, öt osztályban zajlott Magyarország legnagyobb utánpótlás vitorlásversenye, a Rooster-Monautix BYC Kupa, amely versenyvezetőjeként a harmincfős versenyrendezőség irányítása mellett az Optimist és az RS Feva osztályok futamainak levezetése volt a feladatom. Az első nyári hőhullám lecsengése változatos kihívásokat kínált, ezeket folyamatos éberséggel sikerült leküzdenünk, és végül minden osztály öt befejezett futammal zárhatta az eseményt.

Az ILCA osztályok pályáján olimpiai résztvevők is versenyeztek
Fotó: Cserta Gábor

A járványhelyzettel kapcsolatos készültség enyhülése mellett is fenntartottuk azokat a tapasztalatokat, amelyeket a verseny tavalyi kiadásában szedtünk csokorba. Így például a csapatvezetői értekezleteket hibrid módon szerveztük (a távoli résztvevők videokonferencián kapcsolódhattak be), online hirdetőtáblát üzemeltettünk, valamint pontos helymeghatározással választottunk versenyterületeket, és azok eléréséhez kellő időt biztosítottunk. További előrelépést jelentett az a WhatsApp csoport, amely informális információs csatornaként szolgált a szervezők és a résztvevők között, és amelybe a versenyirodán kihelyezett QR kód beolvasásával lehetett csatlakozni.

A versenyrendezés igazi csapatmunka. Akkor vagyunk sikeresek, ha gondos tervezést követően a résztvevők többségének megelégedésére tudjuk az időjárás nyújtotta körülményeket hasznosítani
Fotó: Cserta Gábor

Péntek reggelre felkészülten érkezett a versenyrendezőcsapat a helyszínre, hiszen az első értekezletünket már napokkal korábban, online megtartottuk. A felszerelések gyors átvételét követően a csapatvezetői értekezleten még bizonytalanok voltunk, hogy a hidegfront átvonulását követően hirtelen leálló szélben érdemes-e vízre szállnunk. Akik ismernek, jól tudják, hogy csak akkor szeretem vízre hívni a mezőnyt, ha jó eséllyel futamot is tudunk tartani; ellenkező esetben szerencsésebb az árnyékban várakozni. Két motorosunk is megvizsgálta a körülményeket a versenyterületeken, ahol folyamatosan épült vissza a 7-9 csomó erősségű északnyugati szél, így az indulás mellett döntöttünk. Mire a versenyzők is elérték a versenyterületeket és megkezdtük volna a pálya kitűzését, a szél irányát és erejét tekintve is összeomlott, ezért rövid várakozást követően visszavonulót fújtunk a partra.

A kedélyborzoló keleti ismérve a stabilan lobogó halasztás
Fotó: Cserta Gábor

A nap további részében a “kedélyborzoló keleti” tartott készenlétben bennünket. Azt érdemes tudni erről a fajta szélről, hogy a kikötőben sokkal ígéretesebbnek látszik, mint amilyen a vízen. Nagyjából óránként vizsgáltuk a körülményeket a versenyterületeken és adtunk információt a WhatsApp csoportban. Az irányának túl nagy kilengései és a bizonytalan erősség miatt nem hajóztunk ki újra, inkább a másnapi tervekben gondolkodtunk. Estére ugyanis erős hidegbetörést jósoltak, ez másnap délelőttre ígéretes előrejelzést mutatott. Habár a nyár leghosszabb napjaira esett a verseny, mégis a korai befejezés mellett döntöttünk, ez támogatta legjobban mindenki felkészülését a másnapi korai kezdésre.

Reggeli fények, tarajos hullámok
Fotó: Cserta Gábor

Friss északnyugatira ébredtünk, és a hétórai csapatvezetői értekezleten határozottan vállaltuk a tervezett fél kilences figyelmeztető jelzést, és bizakodtunk a négyfutamos program megvalósításában. Hosszabb, legalább 45 perces futamok alkalmával általában nem pártolom a négyfutamos napi programokat, de az első versenynap kiesésével csak így maradt lehetőség az Optimist osztályban a kvalifikációs sorozat lezárására. Átismételtük a verseny biztonsági tervét, majd kifutottunk a kikötőből. Már az első futam előtt gyorsan felébredt mindenki: friss, 16-20 csomós átlagszélre 22-25 csomós erősödések érkeztek. Fröcsögő víz, sok borulás és mentés indította a napot.

Az Optimistesek rendszerint korrekt rajtkiflit mutattak be
Fotó: Cserta Gábor

Az utolsó hasonló élményem óta újabb egy év telt el, és az edzők együttműködése biztató módon fejlődött tovább. Elenyésző azoknak a száma, akik nem hordanak magukkal VHF rádiót, és a kimentett vagy futamból kiállt hajókról kivétel nélkül juttatnak információt a versenyrendezőségnek. Néhány könnyebb sérülés esetében a mentőtiszt közreműködésére is szükség volt, az előre kihirdetett biztonsági terv azonban kiválóan vizsgázott, a versenyrendezőségben soha nem voltak kétségeink a verseny biztonságát illetően.

Erős koncentráció az aranycsoport eléréséért
Fotó: Cserta Gábor

A célidőnél 15-20 százalékkal rövidebb futamokat tűztünk. Ennek a döntésnek három oka volt: egyrészt a négy futam nettó versenyideje ezzel alig haladta meg három teljes hosszúságú futam idejét, másrészt az erős szélben a kisebb távolságokkal könnyebb volt a biztonságot garantálni, harmadrészt pedig a szél leálló tendenciájának tudatában szerettünk volna minél messzebb jutni a programmal. A futamok ráindításához jellemzően 15 percet vártunk az osztályonként utolsóként célba érő hajó és a következő figyelmeztető jelzés között. Mire az osztályok a rajtvonalhoz értek, mi már precízen bemértük a szelet, igazítottuk a pályát, hogy ne veszítsünk feleslegesen időt. A rajtvonalra kifejezetten ügyeltünk, hogy merőleges legyen a szélre. Egyetlen esetben kellett csak egy tökéletesen merőleges vonal esetén általános visszahívást jeleznünk, így a megismételt rajtot fekete lobogóval bonyolítottuk. A második futamban már érezhető volt a szél gyengülése, ezt a harmadik és a negyedik futamban, két lépésben is a pálya hosszának csökkentésével követtük le.

A szél gyengülésével az irányának szórása is megnövekedett, a negyedik futamot klasszikus leálló északnyugatiban indítottuk. Aki még emlékszik a háromnapos északi frontokra, az tudja, hogy két erősszeles nap után ilyenek voltak a harmadik napok. Emlékeztem a tizenöt évvel ezelőtti nagyhajós bajnokságra, amelyet egy ilyen fronttal kezdtünk. A versenyrendezéssel kapcsolatos kezdeti érdeklődésem időszakában Hantó Pisti mellé kéredzkedtem fel a versenyrendezőhajóra megfigyelőként. Még a helyszín is egyezett, a szívkórház és a tihanyi hajóállomás metszetében horgonyoztunk. Pisti akkori útmutatásai jutottak eszembe: “Mindenki tudja, hogy ilyen a leálló északi. Nem szabad elbizonytalanodni, meg kell találni a közepét, figyelni kell a fair rajtokra, a többit már megoldja a mezőny.” A part alatt túrázók szögét olvastuk, innen sejthettük, hogy a rajt előtti utolsó 1-2 percben milyen szelet várhatunk. Egy rajteljárást sem kellett megszakítanunk, mindegyik rajt a vonalon egyenletesen eloszló mezőnyt eredményezett.

A türelem rózsát terem: 8-12 csomós délnyugati az utolsó pillanatban
Fotó: Cserta Gábor

Az előrejelzést látva az utolsó napot sokan már a nevezéskor temették, mi ennél optimistábbak voltunk. Az bizonyosan látszott, hogy kora reggeli szélre nem számíthatunk, mert délelőtt fog teljesen megállni az északias áramlás. Az erőpróbákkal teli szombat után így maradtunk a klasszikus 10 órai tervezett kezdésben. Bevált, teljesen sima víz fogadott bennünket, így a parton kezdtük a napot. A friss modellek egyre pontosabban mutatták, hogy a kora délutáni órákban a keleti medencében is elindulhat a déli-délnyugati szél – a 15 órai utolsó figyelmeztető jelzés időpontja tükrében csak az volt a fő kérdés, hogy pontosan mikor. Az ilyen szél terjedését a Tihanyi-félsziget szeszélye határozza meg, de itt is a jól bevált mankóhoz nyúltunk: amint a félsziget nyugati oldalán már fújt a délnyugati, a keleti medencében pedig kezdett meghalni a kiegyenlítődésből keletkező délkeleti, két motoros szállt vízre. Az egyik a Hajógyári-öbölben, a másik a Tihanyi-szorosban állt őrt. Ezúttal az utóbbi volt szerencsésebb: a cső felől terjedt a szél.

Osztályonként öt futammal zártuk a hétvégét
Fotó: Cserta Gábor

13 óra körül győződtünk meg arról, hogy reális esélye van a szél kialakulásának, ekkor hívtuk vízre a mezőnyt. Tudtuk, hogy nincs sok időnk és azt is, hogy csak jó futamot szeretnénk rendezni. Intenzív szélmérésünk – kétkedéseim között – először 160 fokos tengelyt eredményezett, majd röviddel a narancslobogó kitűzése után markáns, 30-40 fokos jobb szélforduló érkezett. Ez újabb 5-10 perces csúszást eredményezett, de megnyugtató volt, hogy végre a várt irány fújt, és nem a futam közben jött egy ilyen elforgás. Igazítottuk a pályát, és belekezdtünk a rajteljárásba. Mindhárom rajt elsőre elment, a mezőnyök pedig kétfelé nyitottak. Arra is maradt lehetőségünk, hogy az Optimist pályán a külső tengely szögét tovább kompenzáljuk a tökéletes hátszél reményében.

“Csak annak van szerencséje, aki tesz is érte. Ezen a hétvégén a versenyzőkkel és edzőikkel közösen dolgoztunk a szerencsénkért.”
Fotó: Cserta Gábor

Összességében úgy gondolom, hogy egy eredményes, egészségesen fárasztó hétvégét tölthettünk el a Balatonon, amely során a rendelkezésre álló körülményekből sikerült a lehető legtöbbet kihoznunk – ezt támasztják alá a szóban és üzenetben kapott visszajelzések is. Ahogy a versenyzőket (és edzőiket), úgy bennünket is próbára tettek a változatos szélviszonyok, ezért mindenki rugalmas együttműködésére szükség volt az osztályonként öt futam befejezéséhez. Mindehhez nagy segítséget nyújtott az, hogy a szervező Balatonfüredi Yacht Club kivételesen elkötelezett a vitorlásversenyek magas színvonalú szakmai lebonyolítása mellett, és élen jár azokban a megoldásokban, amelyek a versenyzők által tapasztalható szolgáltatásminőséget növelik. Óriási köszönet illeti a teljes versenyrendezőcsapatot, beleértve az ILCA osztályok pályáját Bodnár Judit vezetésével, hogy lelkes közreműködésükkel segítették az eseményt. Nagy büszkeség továbbá, hogy a klub versenyzői és a hozzájuk kapcsolódó lelkes klubtagok is örömmel vesznek részt a versenyrendezőség tevékenységében, ezzel segítve a tudásátadást, tapasztalatszerzést és az újabb közösségi élményeket.