Augusztus utolsó hetében a nagy teljesítményű olimpiai hajóosztályok, a 49er és a 49erFX szkiffek, valamint a Nacra 17 katamarán junior világbajnokságával zártam a nyári időszakot. A versenyen az összes kontinens képviseltette magát: majdnem 30 országból 200 versenyző utazott Marseille-be, a 2024. évi Nyári Olimpiai Játékok vitorlás versenyeinek helyszínére. Tekintve, hogy ez a három felszerelés már biztosan része a hat év múlva esedékes játékok palettájának, a legfeljebb 23 éves versenyzők közül várhatóan többen is lesznek, akik akkor is visszatérhetnek ide. Ennek megfelelően mindenki bőséges várakozással készült a megmérettetésre.

Kirándulás a Calanques Nemzeti Parkban

A júniusi Világkupadöntő után idén másodjára látogattam Marseille-be, így a helyszín már ismerős volt számomra. Ezúttal kicsit több szabadidőre volt lehetőségem, ami lehetővé tette, hogy jobban megismerjem a város környékét is. A kirándulások közül mindenképp a Calanques Nemzeti Parkot emelném ki, ahol egy bőséges túra keretein belül magas sziklafalak közé szorult tengeröblöket csodáltunk meg felülről.

Dinamikus verseny

Maga az esemény újszerű volt számomra, kicsit kizökkentett a komfortzónámból. Versenyzői és az elmúlt években összegyűjtött versenybírói tapasztalatom során elsősorban az egyszemélyes hajóosztályokban váltam specialistává. A látványos nagy teljesítményű vitorlázást régóta érdeklődve követem, de más elfoglaltságaim miatt nem adódott lehetőség részt venni az osztályok versenyein. Azonnal szembetűnő, hogy a gyors hajók és a rövid, félórás futamok miatt itt teljesen más a dinamika. A vízen gyorsan kell közlekedni és döntést hozni, a szituációk szinte azonnal keletkeznek és múlnak el.

Nacra 17 mezőny

A hét elején a túl kevés szél, a hét második felében pedig a túl erős szél jelentett kihívást a tervezett programok teljesítésében. Szerencsére a napsütés és a késő nyári hőmérséklet végig kitartott. Két pályán, osztott napi programban versenyeztették a négy flottát. Azért négy, mert a 49er két csoportra bomlott, nekik kvalifikációs és döntő futamokból állt a teljes versenysorozat. Érdekesség, hogy a 49erFX, amelyet az olimpián csak lányok vitorláznak, a junior VB-n nyílt osztályként szerepelt. Analóg ezzel a Laser Radial esete, amelyet ifjúsági korban fiúk is vitorláznak, mielőtt továbbhaladnának a Laser felé.

Kedvenc hátterem előtt

A versenyre egy ötfős nemzetközi versenybíróságot jelöltek ki. A vízi feladatainkat pályánként egy motorossal láttuk el. Ez a modell lehetővé tette, hogy az öt versenynap alatt egy alkalommal mindannyian csak parti szolgálatot teljesítettünk. A vízi jelenlétünket elsősorban a 49er és a 49erFX osztályokra összpontosítottuk, mert a Nacra 17-ben hozzájuk képest jelentősen kevesebben vettek részt. Nem csoda, számukra ez volt az első ilyen korosztályos világbajnokság. A meghajtással kapcsoaltosan egyetlen alkalommal sem adtunk büntetést, de annál több hajók közötti esetben tudtunk tanúként közreműködni.

Vidám a csapat

A feladatok felosztásának másik oldala a parti tevékenységünk volt. Az egyszemélyes osztályokhoz képest itt sokkal több tárgyalás történik, ezek előkészítése és lebonyolítása is a versenybíróságra hárult. A tárgyalásokhoz általában az Aarhusban hatékonyan működtetett 2+3 rendszert adaptáltuk a helyi viszonyokra. Az N1.4(b) szabály szerint háromfős panelek tárgyalták az esetek jelentős részét, ezekre alkalmaztuk az 1+2 rendszert. Az előkészítés mellett így gondos utómunkán esett át az összes döntésünk, amelyek teljes terjedelemben publikusan elérhetők. Érdekes esetként azt az ismételt megnyitással záruló helyzetet idézném fel, amikor egy bójakerülést követően, a gennaker kibontása után egy 49er elvesztette az egyensúlyát, és felborult. A mögötte érkező következő hajó szél felé próbálta kikerülni a felborult hajót, ám nem sikerült neki. Mindkét hajóban olyan kár történt, amely eredményeképp fel kellett adniuk a futamot, és a következőt is kihagyták. A következtetéseink szerint nem volt lehetséges elkerülni a felborult hajót és egyik hajó számára sem volt ésszerűen lehetséges elkerülni az érintkezést, ezért senki nem sértett szabályt. (Furcsán hangzik, hogy két hajó összetöri egymást, és senki nem sért szabályt, sokáig emésztettük magunkban is…) Ennek okán senki nem tudott orvoslatot kapni, ez volt igazán fájdalmas mindkét fél számára.

Boldog napok a vízen

A versenybíróságban végig vidáman, de mégis nagyon komolyan dolgoztunk azért, hogy a legjobb szolgáltatást nyújthassuk – ezt a tárgyalásokon résztvevő versenyzők visszajelzése is igazolta. A csapatkohéziót jól erősítették a reggeli közös kávézások, az esti közös vacsorák. Különösen jóleső élmény volt, ahogy a szervezők egy nagy vacsora alkalmával méltóképpen elismerték a közel száz önkéntes munkáját, akik mind a verseny sikeréért dolgoztak. A parti halasztások alatt sok időt töltöttünk a hajóparkban, ahol a felszerelések megtekintésével, a versenyzőkkel és edzőikkel való beszélgetésekkel rengeteget hasznos ismeretet sajátíthattam el. Örülök, hogy lehetőséget kaptam erre a eseményre, nagyon jól éreztem magam.

#endofsummer

A szezon végéhez közeledve újra visszatérek a hazai vizekre: következő kihívásként a szeptember végi 29er és Optimist Országos Bajnokságok óvási bizottságának vezetése közeledik.