Ausztráliából hazatérve, a következő hétvégén újra repülőre ültem. Most ugyan csak Dublinig utaztam, de a feladat annál nagyobb jelentőségű volt. Az Európai Vitorlás Szövetség (EUROSAF) szakember-csereprogramjának éves találkozóján képviseltem a Magyar Vitorlás Szövetséget, ahol a nemzetközi tapasztalatszerzést célzó magyar versenybírók és versenyrendezők számára európai versenyeken lehetőséget, a hazai nemzetközi jelentőségű versenyeinkre pedig szakembereket kerestünk.

A delegáltak csoportképe
Fotó: Irish Sailing

A találkozón 25 európai ország képviseltette magát, és a versenyszervezők majdnem 150 eseményre több, mint 230 szakembert kerestek. A csereprogramban három diszciplína érintett: versenybírók, versenyrendezők és döntőbírók jelentkezhettek. Magyar delegáltként a feladatom kettős: egyrészt az előzetes versenynaptár alapján megkerestem a potenciális itthoni versenyek szervezőit, majd részletesen egyeztettünk a programban való részvétel előnyeiről és követelményeiről, másrészt pedig koordináltam a szakbizottságok által kiutazásra ajánlott szakemberek igényeit. Magyarország öt versenyre összesen nyolc pozíciót hirdetett meg úgy, hogy idén először nemcsak versenybírókat fogadunk, hanem a nyitott helyek közül háromra versenyrendezők jelentkezését várjuk. A Versenybíró és Versenyrendező Bizottságok három versenybíró és négy versenyrendező részvételét támogatták a programban.

Az utolsó három évben sokat fiatalodott a közösség

Az előző évek vegyes tapasztalatai alapján idén több delegálttal közösen, már a találkozó előtt egyeztettük az elosztási elvekben követendő kívánatos szempontokat. Ezzel sikerült minimálisra csökkenteni a szerencsefaktort, mert a népszerű helyek esetén is csak végszükség esetén sorsolták a küldő országot. Alapvető szempontként a jelöltek felkészültségét és a nemzetközi minősítés eléréséhez való közelséget jelöltük meg, ezután a küldő országok küldési-fogadási egyenlegét vettük figyelembe. Az előkészítő munkának hála, a korábbi évekhez képest jelentősen javítottuk az egyenlegünket, ezzel jobb alkulehetőséget teremtve a szakembereink számára. A pozitív tapasztalatok alapján a fiatalabb delegáltakat (beleértve engem is) felkérték, hogy egy munkacsoportot alakítva tegyenek javaslatot a program korábbi irányelveinek frissítésére. A munkánk célja, hogy a résztvevő országokat segítsük abban, hogy egyformán értékeljék a program szándékát, valamint, hogy terhet vegyünk le a delegáltakról abban a tekintetben, hogy jelenleg az ő vállukon nyugszik az óriási felelősség, hogy hogyan értetik meg a program lényegét a saját országuk versenyszervezőivel és szakembereivel.

A jelentkezők népes számát és az igazán népszerű eseményekért folytatott versenyt figyelembe véve jelentős eredményként tekintek arra, hogy a bizottságok által jelölt szakemberek mindegyikének sikerült a kívánságlistáinak megfelelő kielégítő lehetőséget találni, és egy kivételével az összes meghirdetett helyet már a személyes találkozón be tudtuk tölteni. Az utolsó nyitott pozíciónk a találkozó napján került a rendszerbe, így nem is vártam, hogy sikerült volna a helyszínen betölteni.

Egy kis Dublin

A találkozó helyszínéül a vitorlássport szempontjából méltán híres Dun Laoghaire szolgált, ahol a nagy hagyományokkal bíró Royal Irish Yacht Club kiváló vendéglátónak bizonyult. A rövid útba szerencsére kétszer fél nap városnézés is belefért, aminek nagyon örültem, mivel most látogattam meg először Írországot. Az időjárással nagy szerencsém volt, így sétálva fedezhettem fel Dublint, ahol nem maradhattak ki a város legjobb kávézói és meglátogattam az írek hajózási múzeumát is.

Hajózási múzeum

A következő évben újra dél felé haladunk, ezúttal a spanyolok Palma de Mallorcára hívták a csereprogram delegáltjait.