Örömmel jelenthetem be, hogy elkészült a közkedvelt szabályismereti oktatójáték magyar fordítása. A szövetség elnökségének felkérése nyomán egy négyfős csapat munkájának eredményeképp mától magyar nyelven is játszhattok, tanulhattok.

http://game.finckh.net/indexhun.htm
Még december végén keresett meg Brencsán Ábel, akkor még csak elnökségi tag, hogy lenne-e kedvem részt venni egy ilyen feladatban, amihez segít hivatalosan is támogatást kérni a szövetségtől. A januári elnökségi ülés határozott a projekt megvalósításáról, és egyúttal felkért engem a szervezés és kivitelezés irányítására. Felvettem a kapcsolatot a szerzővel, aki készségesen rendelkezésünkre bocsátotta a játék szövegrészeit, és folyamatos kapcsolattartás mellett segítette munkánkat. A 2013-2016. évi szabálykönyv fordítócsapatából választottam társakat a feladathoz, hiszen ez jelent garanciát arra, hogy a szóhasználat illeszkedik a könyvhöz. Távmunkában dolgoztunk: egy Google táblázatban szerkesztettük a szituációkat négy részre osztva, majd két személyes találkozó alkalmával finomítottuk, véglegesítettük azokat. Ezúton is szeretném megköszönni a munkát Beliczay Mártonnak, Földesi Gergőnek és Gömöry Ágnesnek.
Olyan fordítást adtunk ki, amit mind a négyen elfogadhatónak tekintünk, ennek ellenére előfordulhat, hogy adott helyeken további kérdések maradnak bennetek a magyarázatokkal kapcsolatban. Ezeket kérem, hogy ne tartsátok magatokban, küldjétek el nekem, és szükség szerint adunk hozzá további magyarázatot vagy kérjük a szöveg módosítását a szerzőtől.
Ha még nem játszottál a programmal, akkor olvasd el az alábbiakban adott rövid útmutatást hozzá:
  • A program négy modulból áll: szituációk szám szerint, kvíz, a rajttól a célig, szabálykönyv.
  • Az első három modulból érhető a kb. 250 szituáció, amelyek három nehézségi szintbe tartoznak. A szám szerinti felsorolás segítségével szisztematikusan végigjátszhatók a különböző nehézségi szintek. A kvíz saját tudásunk tesztelésére alkalmas, a rajttól a célig modulban a versenypályán való előfordulási hely szerint találjuk meg a helyzeteket.
  • Minden szituációhoz tartozik egy animáció és egy kérdés. A kérdésre adott válaszunkat a program azonnal értékeli, és magyarázatot ad hozzá a szabálykönyv megfelelő pontjára való hivatkozással. Az animációk a vezérlőkkel újra lejátszhatók, akár “kockánként”.
  • A szabálykönyvben a szabályok száma szerint kereshetünk a főoldalról.
A technikai kivitelezéssel kapcsolatban azt kell tudni, hogy a flash animációk miatt az iPhone és iPad készüléken sajnos nem működik a program, és az Android operációs rendszert használóknak is telepíteni kell a Flash Playert. A szerző is ismeri ezt a korlátot, ezért hosszú távon tervezi a játék teljes struktúrájának frissítését, addig viszont türelmesen várnunk kell erre.
Kérem, ajánljátok ismerőseiteknek is a játékot. Leljétek örömötöket benne és szerezzetek sok hasznos ismeretet rajta keresztül.