Ha nem állt volna a világ a feje tetejére, most a tokiói olimpiáról olvasnátok a beszámolómat, most viszont be kell érnetek a július végi Fertő tavi élményeimmel. Gyerekkorom óta szinte minden évben van szerencsém látogatni a tavat, idén a 60. jubileumi Fertőbajnokság óvási bizottságát vezettem. A családias verseny mindhárom napján tudtak futamokat bonyolítani, ahol izgalmas csaták mellett hirdettek eredményeket négy osztályban.

A tó klasszikus szereplői, a kalózok
Fotó: Böröcz Tamás

Kadettos koromban minden évben versenyeztünk a Fertőn, többször pedig a kedvező szélviszonyok miatt edzőtábort is szerveztünk ide. Különleges mikrokörnyezet ez a nyugati határon, ahol ma is tapinthatók a közelmúlt történelmi emlékei, és ahol akkortájt maga pozitív értelmében megállt az idő. Sosem vártunk ötcsillagos környezetet, pontosan tudtuk, mire számítsunk, amikor a tóhoz vezető bekötőúton megcsapott bennünket a jellegzetes “Fertő-szag”, mert minden nehézségért kárpótolt bennünket a különleges környezet, a meleg fogadtatás. Valósággal úgy utaztunk ide, mintha külföldre mennénk… A tavi üdülőtelepet érintő nagyberuházás első szele óta sokminden megváltozott: az infrastrukúra sajnos még lehangolóbb, a tó állapota siralmas, a régi társaságból pedig egy szűk mag maradt igazán aktív. A kínzóan hosszúra nyúlt átmeneti időszakot egy maréknyi csapat igyekszik elviselhetővé tenni azzal, hogy a hagyományokat folytatva, évről-évre a Fertőre csábítják a többi tó versenyzőit, így rendezték meg idén a 60. Fertőbajnokságot.

Olimpiahalasztás ide-vagy oda, mi megnyitottuk

Már nem is tartom számon, hogy az idei nyáron hányadik tervemet készítem, de abban biztos voltam, hogy az olimpia elhalasztásával felszabadult időt arra szeretném szánni, hogy a hazai versenysportnak adhassak vissza. Emiatt igazán örültem, hogy megtalált ez a lehetőség, és hogy a versenyrendezőséggel kiváló együttműködésben, egy nagy csapatként bonyolíthattuk a versenyt. Az esemény első napja egybeesett az olimpia tervezett megnyitójával, erről a többi felkért versenybíróval közös videokonferencián emlékeztünk meg. Megvitattuk a várható következő lépéseket és mindenki mesélt röviden a saját országában aktuális helyzetről.

Négy osztálynak írták ki a versenyt, a résztvevők az ország különböző szegleteiből érkeztek
Fotó: Böröcz Tamás

A négy osztály (Kalóz, Finn, Laser 4.7, Optimist) egy cirkáló-hátszél pályán való versenyeztetése bőséges kihívást jelentett a versenyrendezőségnek, hiszen az azonos helyen lévő rajt- és célvonal miatt szükséges volt prcízen kompenzálni a sebességkülönségeket. Ezt két különböző hosszúságú tengely tette lehetővé, kiegészítve azzal a finomhangolással, hogy az utolsó bója után a rajthajó előtt kellett célba érni, azaz befuttatás közben lehetőség nyílt egy következő futam rajteljárásának megkezdésére. A sokszor gyenge, de éppen kitartó szélben vagy a viharok miatt bekövetkező változásokban sikerült osztályonként időszerűen helyes döntéseket hozni futamok folytatásáról vagy érvénytelenítéséről.

Minden futamot sasszemmel követtünk

Versenybírói szempontból ranglistaversenyeknek megfelelő szintet céloztunk meg, kifejezett hangsúlyt fektetve az oktató szemléletre. A kevés meghajtással kapcsolatos szabálysértést tisztázni tudtuk az érintettekkel, a pályán pedig folyamatosan követtük a futamok nyomáspontjait. Így lettünk figyelmesek az első futam első bójakerülésekor a mezőnyt vezető két Optimist nyilvánvaló bójaérintésére. A gyerekek nem vállaltak önkéntesen büntetést, ezért azt terveztük, hogy a sportszerűség megsértése miatt mi magunk adunk be óvást. Edzőjükkel konzultálva aztán tanulópénzként felajánlottuk nekik, hogy utólag visszaléphetnek a futamtól, bízva abban, hogy a jelentősebb versenyeken nem vétik el ugyanezt a hibát. Majdnem lett egy óvástárgyalás is egy többszereplős, kalózos bójavételi helyzetből. Mivel káresemény nem történt, valószínűleg az eredményt nem befolyásolta volna a döntés, így végül nem adták be az esetet.

Jókedv és széles vigyor!
Fotó: Böröcz Tamás

Családias, a társasági programokkal igazán kerek hétvégét töltöttünk el a Fertőn. Bízzunk benne, hogy hamarosan méltó környezetben tér vissza a pezsgés a tó magyar oldalára!