Még az óévben, az ünnepek alatt kaptam Brencsán Dávidtól egy versenykiírást a hőskorból, aminek úgy gondolom, szintén helye van itt a blogban. A Balatoni Yacht Club két, 1947-es versenyéről tájékoztatja a sportolókat a “versenyintézőség” figyelemre méltó tömörséggel az alábbiakban bemutatott dokumentumon.
A versenykiírás a rajtsorrenddel együtt azonnal definiálja a versenyek résztvevőit is, majd rövid leírást nyújt a teljesítendő pályáról. Láthatjuk, hogy már ekkor is bevált gyakorlat volt a lassabb osztályok számára a rövidebb előírt pálya. Ám a szabályok egyszerűek, csak hivatkoznak a globális előírásokra, amelyek annak idején ugyanilyen arányban voltak rövidebbek, mint a versenykiírás a mai társaihoz képest.
Vegyük még észre az ifjúsági kalózverseny győztesének szánt Kolossváry Endre vándordíjat. Ezt a serleget kapják napjaink ifjúsági 420-as Magyar Bajnokai, vagyis a korosztály hasonló maradt, csak a hajótípust cserélték modernebbre.
A Kolossváry Endre vándordíj